A LIPSIP Tervezőműhely és a BútorKovács közös

A LIPSIP Tervezőműhely és a BútorKovács közös projektje

Mint azt már több éve alatt bebizonyította a BútorKovács, hogy az asztalos iparban nincsenek megoldhatatlan bútordarabok. Végtelen fantázia és annál is több kreativitás szükségeltetik, ha egy cég szeretné teljes mértékben kiszolgálni a megrendelőit.


Így történ itt is, hiszen a LIPSIP Belsőépítészeti Tervezőműhely kreativitásának köszönhetően tervezőasztalra kerültek a gemenci élővilágot bemutató kiállítási bútorok, melyek hihetetlen látványos és magával ragadó élményt nyújtanak az odalátogatóknak.


A 3d látványterveket átnézve a BútorKovács-ot nagyon inspirálták a megvalósításra váró asztalos munkák, hiszen a hullám formájú térelválasztó, a levegőben lebegő fehér lépcső és a henger alakú, lombos fát idéző „madárvitrin” egy felettébb figyelemfelkeltő megoldást sugall.


Biztos sok egyeztetést követően született meg a végleges látványterv, amit a LIPSIP kreatív közreműködésével sikerült a BútorKovács-nak fizikailag is megvalósítani. Ugyan néhány bútoripari megoldással kapcsolatban még volt néhány egyeztetés a tervezőirodával, de mindkét fél rugalmas együttműködésének köszönhetően megvalósult a gemenci kiállítótér, melyet bárki INGYEN látogathat. Továbbá néhány hasznos óra eltöltését követően, akár még a kisvasút vadregényes ösvényeit is bejárhatja.


Addig is egy kis kedvcsináló a kiállítási bútorokról az esetleges megrendelőknek J és nem utolsó sorban a természetet kedvelő odalátogatóknak.


(forrás: fából készült kiállítási bútorok gyártója és kivitelezője - BútorKovács)


(képek és tervezés – LIPSIP Belsőépítészeti Tervezőműhely)