Mint azt már az előző egyedi bútorokról szóló cikkünkben kifejtettük a Bauhaus stílusú bútorokról, hogy nagyon kifinomult ízlésvilág és markáns vonalvezetés jellemzi.A Bauhaus egy nagyobb volumenű iparművészeti „program”, amely 1919-től egészen 1933-ig működött és sikerült gyökeresen megváltoztatni az akkori művészek alkotói gondolkodását.
A bútorok „megalkotásakor” fontos volt a praktikum és az egyedi, markáns stílusjegyek kihangsúlyozása, így szinte bárki könnyedén felismerhet egy Bauhaus stílusú étkezőasztalt is. Azonban a legelterjedtebb formákat az íróasztalok gyártása során használták a bútor gyártók.
Szerencsére az étkezőasztalok sem maradtak ki ebből a fajta markáns vonalvezetésből hiszen a kúpos, kerek lábbal gyártott asztalokat mindenki jól ismeri. Számos megoldással találkozhatunk még a mai napig, hiszen a Bauhaus bútorok gyártása során a legtöbb esetben használtak fémet is, ami leginkább alumínium gömbvas formájában jelent meg. Elsősorban asztalok, valamint székek lábainál használták, különböző formákra hajtva.
Viszont, ami leginkább megmozgatja egy bútorgyártó fantáziáját, mint ahogyan a BútorKovács-ét is, azok a könnyed vonalvezetésű, kerek lábas Bauhaus étkezőasztalok. Maga az asztal kevés szerkezeti elemből épül össze, de azok rendkívül precízen és pontosan illeszkednek egymásba. Ezért is olyan nehéz szépre, minőségire legyártani egy ilyen stílusú asztalt. Rengeteg tapasztalatot, pontos, precíz és lelkiismeretes munkát igényelnek a Bauhaus bútorok.
Ezért is ajánljuk magunkat a BútorKovács-ot hiszen már számos íróasztalt és étkezőasztalt, valamint egy egész ügyvédi irodát berendeztünk egyedi Bauhaus stílusú irodabútorral, polcokkal és szekrényekkel.
Tehát, ha önnek is felkeltettük érdeklődését, illetve már régóta fontolgatja, hogy szeretne egy igazi Bauhaus stílusú étkezőasztalt, akkor ajánljuk magunkat a BútorKovács-ot!
( forrás: egyedi Bauhaus étkezőasztalok gyártója – ButorKovacs.hu )
Szívesen legyártjuk neked álmaid étkezőasztalát. Nézz körül webáruházunkban vagy inspirálódj tovább blog bejegyzéseinkből
A modern konyhabútorok vasalatai nemcsak esztétikailag kifinomultak, hanem rendkívül funkcionálisak is. A...
ByBútorKovács17/03/2025A fa bejárati ajtó a ház egyik legfontosabb eleme: nemcsak esztétikai szerepet...
ByBútorKovács17/03/2025A ROTO vasalatok egy német vállalat terméke, amely világszerte elismert ablak- és...
ByBútorKovács16/03/2025A tölgyfa az egyik legkeresettebb és legidőtállóbb fafajta a bútoriparban. Kiváló mechanikai...
ByBútorKovács13/03/2025