Nagyon sok cég számára a rusztikus stílusú bútorok egy vak folt a portfóliójukban. Vannak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy tudnak rusztikusat gyártani. Sajnos csak próbálkoznak. (a vastagon lelakkozott, bútorok vagy gerendák nem számítanak rusztikusnak)
Persze nem elég csak a konyhabútor látszó részein pár fűrészvágást ejteni. Gondoljunk csak bele, hogy egy régi 200 éves bontott gerendán nem nagyon lehetnek fűrészvágások. Inkább kopott festékrétegek, szögnyomok, korhadásnyomok, repedések…
Ilyen elgondolások alapján készítjük, mondjuk a rusztikus konyhabútoraink felületét, melyet festésben és kidolgozottságban is a megrendelő igényeire szabunk. Ennek köszönhetően egy könnyen takarítható, tapintásra sima felületet kapunk.
Természetesen a külsőségek után a belsőre is nagy hangsúlyt fektetünk, amelyhez a lehető legjobb vasalatokat használjuk. Preferáljuk a fiókos és a kamra vasalatos megoldásokat, hiszen a bútorból kihúzott dolgokhoz sokkal jobban hozzáfér az ember, minthogy benne bujkálva keresgélje a fazekat.
Mivel egy rusztikus konyhabútorról beszélünk, így fontos még a munkapult kialakítása is, amit fából is le tudunk gyártani. Nem minden esetben illik egy konyhabútorhoz a rusztikus konyhapult, de például egy festett szürke fronthoz tökéletesen passzol.
Ugyan ezen elgondolásból, a rusztikus vagy éppen Shabby Chic stílusú fronthoz sokkal jobban passzol egy kő vagy kő hatású munkalap.
Mi a HolzArt-nál minden eshetőségre fel vagyunk készülve és a környezetet figyelembe véve, a megrendelő igényeire szabjuk álmai bútorát.
Egyedi konyhabútor ajánlatkéréssel kapcsolatban e-mailben a butorkovacs@butorkovacs.hu címen kereshettek minket vagy telefonon a +36 30 504 9261-es telefonszámon.
Szeretjük a kreatív és ötletes megoldásokat, így alig várjuk, hogy megkeress minket álmaid konyhabútor tervével vagy néhány inspirációs fotóval, amit utána közösen véglegesítünk.
Szívesen segítünk, adunk pár ötletet akár egy közös helyszín bejáráson vagy inspirálódhatsz blog bejegyzéseikből is.
A tömörfa bejárati ajtók az otthon szíve-lelke. Nem csupán funkcióval bír, hanem...
ByBútorKovács10/04/2025A modern konyhabútorok tervezése és kivitelezése során a funkcionalitás és a tartósság...
ByBútorKovács10/04/2025A bejárati ajtó nem csupán otthonunk védelmezője, hanem egyedi karaktert is kölcsönöz...
ByBútorKovács10/04/2025A fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb irányelve a gyártásban, és a faiparban is...
ByBútorKovács01/04/2025