A Biedermeier stílus az utolsó eredeti stílusirányzat

A biedermeier stílus az utolsó eredeti stílusirányzat a bútorok fejlődésének szerves történeti folyamatában. Ez a lezáró irányzat, amely után átveszi a fővonalat a historizmus és az eklektika. Tulajdonképpen már a biedermeier is mutat eklektikus jegyeket, az empire stílussal együtt részben mesterségesen újjáélesztett formavilágból merítenek. A klasszicizmus korát zárja le ez a polgári stílus, körülbelül 1815-től a nagy forradalmakig ( 1848 ) tartó időszakot ölel fel.

A korra jellemző szerény, visszafogott, szentimentális díszítésmódról kapta a nevét a későbbi kritikusaitól, jelentése nagyjából annyit tesz: „derék nyárspolgár „. Jellemző a bútorművészetre, hogy a régebbi nagy stílusok sokáig éltető hatással vannak a következőekre, de egy halk, szinte kisstílű, fáradt stílus elhomályosítja az előző akár túlzott ragyogásának emlékét. Napóleon bukása után sem volt ez másképp, egy nyugalmasabb időszak megváltozott igényeit kellett kielégíteni. Ésszerűek voltak ezek az elvárások, hiszen a mozgalmas történelmi időket kísérő elszegényedés is éreztette hatását.

Ekkor, a 19. század első felében észlelhető utoljára az az igazán egységes benyomás, a szemléletrendszer egységességének végső megnyilvánulása, mely a későbbiekben soha nem volt ilyen masszív. Arisztokratikus szűkszavúság nyilvánul meg ez a vonás, mely elsősorban a belső építészetben, bútorkészítésben nyilvánul meg. Intim hangulatú lakásokat eredményez, felmentve a polgárrá lett nemeseket a hűvös reprezentálás nyomása alól. Bár majdnem minden európai országban jelen van, valódi központjává a mai Ausztria és Németország területén akkor elhelyezkedő államok válnak, de Dánia. Anglia és Oroszország is magas szinten állt. Üde, derűs stílus, a világosabb fafajok felhasználása, a szolid, kézzel vágott furnérelemek beépítése, hajlított és variálható bútorok, kis fémrátétek, esztergályozott lábak és az elmaradhatatlan gyöngyhímzés jellemzik. Egy bátor, írni szerető, érzelmes, rejtelmes kor szellemes megoldásai.