Fa bútorokInspirációk

Egy csodaszép kék antik ruhásszekrény két fiókkal

Egy csodaszép kék antik ruhásszekrény két fiókkal
Egy csodaszép kék antik ruhásszekrény két fiókkal

Egy igazi gyöngyszem, még az antik szekrények köreiben is. Persze az antik szó leginkább a korára és a felületére vonatkozik, hiszen nem éppen egy műtárgy.
Maga a fából készült szerkezet komoly keresztmetszeti méretekkel bír, hiszen anno nem spórolták ki a faanyagot semmilyen szerkezetből sem. Ez tökéletesen látszik a középfelnyíló ajtók és a párkánylécek vastagságán, jobban mondva robosztus megoldásain. Asztalos szemmel vizsgálva még, akár egy beltéri fa ajtóval is felvenné a versenyt, mivel majdnem 5 cm vastag a kávaszerkezet.

A szekrény egy igazi klasszikus darab, már csak abból a szempontból is, hogy a két alsó fiók már nem feltétlen a mostani divatot tükrözi. Viszont egy Provence-i, vagy akár egy Country stílusú konyhában vagy akár egy nagyobb méretekkel bíró fürdőszobában is megállja a helyét.

Biztos sokaknak megdobogtatja a szívét, hiszen a kék szín, az antikolt külső, valamint a nyugalmat árasztó hangulata nem egészen mindennapi látvány. A szekrény váza tökéletesen megfelel a bútoriparban használatos ódon szekrények gyártási eljárásának, mivel anyagot nem spórolva készült az összes fából készült alkatrész. Itt jöhet többeknek a kérdés, hogy manapság miért nem így készülnek a bútorok? Erre egy bútorgyártó vagy éppen egy asztalos is könnyedén választ tudna adni, mivel komoly gyakorlati tapasztalatot és asztalosipari tudást igényel. Illetve nem utolsó sorban szinte kihalt ez a korosztály, aki egy ilyen egyedi szekrényt könnyedén el tud készíteni.
Persze azért akad még néhány olyan cég, akinek megvan a megfelelő tudása és a megfelelő technológiája, de mivel a festés és az antikolás egy igen modern eljárás, így még szűkebbre húzható a lista.

A BútorKovács, sok éves tapasztalatának és az antikolt, Provence-i, illetve az egyéb más fából készült bútor gyártásában szerzett tapasztalatával készít, hasonlóan patinás szekrényeket, melyek a régmúlt korait idézik.

Ajánljuk tehát magunkat a BútorKovácsot, aki egyedi igények szerint, bármilyen színben elkészíti megálmodott szekrényét, legyen az akár egy antikolt szerkezet.

(forrás: a fából készült, antikolt, Provence-i szekrények gyártója – BútorKovács)

(kép: Pinterest.com)