Rengeteg, bútorokkal, valamint ágyakkal foglalkozó cégnél, legyen az gyártó vagy forgalmazó, nem találunk több féle méretben ( 180 x 200 -as ) és színben ágyereteket, melyek kényelmi és tartóssági szempontból is megfelelnének a vásárlók igényeinek. Továbbá manapság az már alapvető szempont, hogy tartós, minőségi és strapabíró legyen a tömör fából gyártott ágykeret. Ilyenkor a megrendelő leginkább az ezzel foglalkozó, ilyet gyártó cég webáruházát böngészi.
Így tehát ezek a fent említett kívánalmak már nem elegendőek egy igazán nagy és komoly cégnél, hiszen számos kritériumot, igényt kell már manapság figyelembe venni, amikor keresünk egy-egy fa ágykereteket gyártó céget. Nyilvánvaló, hogy az első szempontok közé tartozik a méretválaszték, ami jelen esetben 180 cm széles és 200 cm hosszú szabványméretet jelent, hiszen ekkora a már előzőleg kiválasztott és megvásárolt matracunk mérete. Ez viszont már nem egy átlagos méret, hiszen a legtöbben inkább a köztes ágykeret szélességet választják a 160 x 200 -as méretet, mivel még kényelmesen elfér rajta egy pár, valamint a hálószobában sem foglal túlságosan sok helyet. Sajnos nem minden fa ágykeret gyártónál, illetve forgalmazónál lehetséges, hogy egy adott fából készült ágyat több méretben is megvásárolhassunk, akár a gyártó bútorboltjában vagy az ágykeret webáruházában.
Természetesen nálunk a BútorKovács-nál a webes felületen bármilyen méretben rendelhet fából készült ágyakat, hiszen minden szélességben és hosszban elkészítjük ágyekeretét, vagyis az egyedi igényeket is rugalmasan tudjuk kezelni. Továbbá nem elég, hogy a fa ágy méretét is igényei szerint módosíthatja a kedves megrendelő, hanem még a színét és a fa anyagát is. A festés, pedig lehet, természetes alapú, oldószermentes anyagokkal pácolt és lakkozott, valamint „bio” olajjal felületkezelt is.A két fa ágykeret felülete között csak az árak tesznek különbséget, hiszen a bio olajjal kezelt felület nem igényel komolyabb technológiát így az ára is olcsóbb, viszont a pácolt és lakkozott felület sokkal tartósabb és strapabíróbb, ezért inkább ezt szoktuk javasolni.
Végül pedig, hogy igazán mindent megtegyünk a kedves megrendelőért, ezért a tömör fából készült ágykeretek mérete ( 180 x 200 ) és a színe után, mint már említettük az anyagát is egyedi igények szerint módosíthatja. Ilyenkor persze felárral számolunk, de amennyiben olcsóbb a faanyag, akkor kedvezőbb lehet a késztermék ára is. Tehát mindent összegezve nálunk a tömör fából készült ágykereteket megtalálja webáruházunkban, melyekből egyedi igény szerint elkészítjük álmai bútorát bármilyen méretben és színben, illetve faanyagból.Amennyiben nem talált rá az igényeinek megfelelő ágyra, akkor kérjen egyedi ajánlatot, ahol az Ön rajza vagy fotója alapján elkészítjük a megálmodott bútordarabot a kiválasztott méretben és színben, illetve anyagból.
Hiszen tudja, olcsón bútort, ágykeretet, illetve franciaágyat csak a gyártótól vásárolhat!
Forrás: Egyedi fából készült ágykeretek gyártója 180 x 200-as méretben – BútorKovács