Idén a BútorKovács-nál új időszámítás kezdődött, miszerint komolyabban elkezdtük a partner kapcsolataink építését és a Pinterest segítségével bevezetjük olvasóinkat a külföldi, modern, illetve a rusztikus bútorgyártás világába.
Ennek kapcsán látogattunk ki a Construmára, jobban mondva az Otthon Design kiállításra, ahol a Homm Sofa, kárpitos bútorok gyártójával futottam össze és közösen részt vettünk a Download Design előadáson.
Első hallásra az előadás címéből már sejthető volt, hogy a magyarországi designbútorok gyártásával kapcsolatos bemutató hallhatunk majd.
Persze a programfüzetben már volt néhány sor a Download Design-ról, de az előadás tényleg felnyitottam egy kicsit a szemünket, hiszen világosan kiderült, hogy hazánkban a nagyipari bútorgyártás igencsak haldoklik. Sőt, szinte el is tűnt, mivel a nagy cégek mind csak bérmunkában bedolgoznak néhány külföldi design bútorgyártónak.
Ennek kapcsán villanhatott be egy ötlet a MOME néhány tanárában, hogy megalkossák a Download Design oldalt, ahová a MOME diákjainak projektjeit töltik fel és teszik elérhetővé, azaz jobban mondva „nyílt forráskódúvá” az Ő általuk tervezett bútorok pontos, a gyártáshoz használt terveit.
Tehát, ha bárki magánemberként hajlandó ellátogatni az oldalra és letölteni a terveket, majd elviszi egy bútorgyártóhoz vagy éppen egy asztaloshoz, akkor a licence díjak megfizetése nélkül teheti azt. Szóval, ha megtetszett Önnek bármelyik bútordarab és elképzelte azt a nappaliban vagy éppen az előszobában, akkor küldje el a BútorKovács-nak a terveket és mi másnapra megküldjük ingyenes ajánlatunk.