Az utóbbi 3 évben hihetetlen módon drágultak az egyes bútorok, étkezőasztalok alapanyagainak az ára. A lágy és a kemény lombos fafajok ára szinte meg háromszorozódott, továbbá a többi kiegészítő anyag is dupla áron kapható. Végül pedig egy műhely fenntartásához szükséges rezsi árak sem olyan kedvezőek, mint régen.
Ennek tükrében változtak az egyes webáruházakban vagy bútorboltokban kapható étkezőasztalok és egyéb bútorok ára.
A tölgyfából gyártott sajnos már nem ilyen jó áron kapható, hiszen az alapanyag költsége majdhogynem dupla áras. Viszont, ha körültekintően, szinte hulladék nélkül próbálunk meg beállítani az alapanyag kihozatalt, akkor 270.000.- forintért már le lehet gyártani egy tölgyfából készült, rusztikus étkezőasztalt.
Kevesen tudják viszont, hogy egy ilyen jellegű, rusztikus étkezőasztalt könnyedén fel lehet újítani, illetve a színét is gond nélkül megváltoztathatjuk. Akár saját magunk is, ha szeretjük a kreatív dolgos hétvégéket.
Szóval, ha már van egy ilyen asztalunk, akkor minden bizonnyal, egy kis stílus átalakítással tényleg életünk végéig kitarthat.
Amennyiben nincs szükséged több indokra, hogy miért vásárolj tőlünk egy rusztikus stílusú étkezőasztalt, akkor keress minket telefonon a +36 30 504 9261-es telefonszámon.
Egyedi ajánlatkéréssel pedig keress minket a butorkovacs@butorkovacs.hu e-mail címen.
Esetleg szeretnél még néhány érvet, hogy miért vegyél tömör fa asztalt, akkor olvass egy másik blog bejegyzésünk.
Szívesen legyártjuk neked álmaid étkezőasztalát. Nézz körül webáruházunkban vagy inspirálódj tovább blog bejegyzéseinkből
[caption id="attachment_18676" align="alignnone" width="160"] BútorKovács - Kovács Zoltán[/caption]
A lakberendezésben sokáig a tökéletességre törekedtek: az egységes színekre és a csomómentes...
ByBútorKovács11/02/2026Amikor az interneten a tökéletes svédpadló képek után kutatunk, nem csupán egy...
ByBútorKovács05/02/2026Chevron és Halszálka svédpadó? Amikor otthonunk padlóburkolatáról döntünk, nem csupán egy felületet...
ByBútorKovács05/02/2026A Ferano rusztikus fa konyhabútor a természetes alapanyagokra és a kézműves minőségre...
ByBútorKovács18/12/2025